A konyha... Ahh. Visszagondolni is fárasztó, min ment keresztül, amióta beköltöztünk.
Mikor eldöntöttük, hogy nem építkezünk, hanem lakást veszünk, és akkor újat és nagyot és szépet, akkor két dolgot kötöttünk ki. Misi azt, hogy legyen erkély, ami elég nagy ahhoz, hogy ki lehessen ülni - két erkélyünk is van, egy a hálószobánkból, ezt hívjuk privát erkélynek, ez a lounge terasz, a másik pedig az étkezőből nyílik, az az étkezős erkély, ott van a kerti étkezőszett. Tehát ez pipa. Az enyém pedig a nagy konyha volt. Mert én kihasználom. És mert egy nőnek a konyha a szentélye. Ki is választottuk a szerintünk legjobban elrendezett lakást, semmi felesleges folyosó, belépsz, nagy nappali, étkezővel, innen nyílnak a szobák, a hálónkban van egy gardrób; és a nagy konyha. Rögtön beleszerettünk. Be is rendeztem az egészet papíron, ment a számolgatás, mert egy lakásvásárlás után, nem sok maradt a berendezésre. És rögtön jött az első kompromisszum. Nem tudjuk megcsinálni az álomkonyhámat. Összeomlottam. Ment a sakkozás. Arra jutottunk, hogy sima bútorlapból vágatjuk le az ajtókat, és egy éven belül lecseréljük őket. Ez jó alkunak tűnt, mert volt ez a lehetőség vagy az, hogy álomkonyha, de kb semmi mást nem tudunk venni a lakásba. Így a jut is, marad is elve alapján, megelégedtem a nagy konyhával, tűrhető bútorral, egy jövőbeni ajtócsere gondolatával és azzal, hogy a lakás többi részét is szépen meg tudtuk csinálni.
Aztán végre, Ádám kopogott a pocakomban. És ismét ágynak estem. Plusz, Ábel betöltötte a kettőt, és anyagilag sem volt kedvünk nagyon újítgatni. Közben be is áztunk - ezt hagyjuk is, mert újra gyomorgörcsöt kapok. A lényeg, hogy idén tavasszal sínre kerültek a dolgok. 4 hét kupi után (amitől a végén már minden nap sírtam), a rémálommá vált konyhám alakot öltött. Még nem a véglegeset. Az ősszel lesznek kisebb munkák még, de az már nem jár nagy rombolással és végleges formát ígér.
Igyekszem sorba venni az állomásokat.
A falon (szerencsére) nem volt burkolat, mert amiket az építtető kínált, azok nem tetszettek és mire megtaláltam az ideillőt, addigra ott volt a beázás. Persze, be positive, így legalább nem kellett azt is leverni. Tehát, a csempe megvolt. Úgy indult a buli, hogy az asztalosunk szétszedte a rongálódott részeket és elvitte magával, hogy kijavítsa azokat. Ez persze azzal járt, hogy a fél konyhát ki kellett pakolni és szétszedni. Ezután, jött a burkoló, aki feltette a csempét, amibe rögtön beleszerettem. Ott egy pillanatra láttam a fényt az alagút végén, de még akkor nagyon messze voltunk.
Két kisgyerekkel konyhát felújítani nem egyszerű. Alapvetően is fáradt vagy, szóval ezt a plusz energiát kiszorítani embertpróbáló. És a kupi...ami eredményezi a koszt is. Nehéz volt őket a tiszta helyiségekben tartani. De, aztán jöttek a festők is. Akik nem csak a konyhát festették újra, hanem a gyerekszobát is kijavították, és oda feltették a plafon és a fal találkozásához a díszléceket, így az a szoba most már ténylegesen késznek mondható. Ezután már csak az ajtókat és az asztalost vártuk. A negyedik káoszos hét végére elkészült az új konyha.
Történtek átalakítások. Lett felsőszekrényünk. Ez kezdetben azért nem készült, mert nem tudtuk, hogy akarjuk-e. Annyira nyitott a konyha, nem voltunk biztosak benne, hogy le akarjuk fedni a teljes felületet. Aztán rájöttünk, hogy a poharakat nem tudjuk hol tárolni, így szükségesnek éreztük a felsőszekrényt. De nem végig. Ami egy következő projekt (a sok másik után), a szagelszívó. Mivel ez nem létkérdés nálunk, ezért hátrasoroltuk a listán, de a helye ki van hagyva. Addig tart a felsőszekrény. A másik oldalán pedig a kép installáció van, amit még a költözés előtt festettem, direkt ide. Vagyis dekupázsoltam és festettem. Amellett pedig a tányértartó, ami szintén régi vágyam volt.
A polc is átkerült. Tulajdonképpen dekor funkciót tölt csak be, de nekem nagyon tetszik.
Aztán, amit be kellett szüntetni, az a két szekrény a szemben oldalon. Ennek praktikus okai vannak, ha megint hozzá kéne nyúlni a falhoz, ne kelljen megint a fél konyhaszekrényt robbantani. Azt gondoltam, így jobban szellőzik a fal és talán nem térnek vissza a problémáink. Tehát a szekrények mentek és jött egy tálaló. Ezen szintén a költözés óta gondolkoztam, hova férhetne még el, de sehol nem találtam neki helyet. A pult felület elveszett így, ám valamennyivel több lett a pakolós hely.
Lecseréltem a bárszéket, ez a fehér igazán ideillik.
Ami nem teljesen a konyhához tartozik, de mégis. A fésülködőasztalom, aminek az újjáéledéséét ITT olvashatjátok, az étkező és a konyha közti átjáróba került, mint tálaló. Ezen volt az evőeszköztartónk, a szalvéták, illetve a fiókjaiban az alátétek, terítők. Karácsonyra kaptam a sógornőméktől egy csoda Singer varrógép asztalt, aminek akkor hirtelen az előszobában találtunk helyet. Ám ott nem volt az igazi, nekem zsúfolt lett így a tér. Már régót szemeztem ezzel a cserével, de most a felújítás végén jutottunk oda, hogy átrendezzük. A Singer az új tálaló, ami egy remek ötlet volt. A kanapét feljebb tudtuk tolni, eleve keskenyebb, mint a fésülködő volt, így sokkal nagyobb a tér ott. Ezzel az előszobába visszakerült a kis Lack konzolasztal, ami ott is levesz a zsúfoltságból.
Amire még ősszel sor kerül:
- A nagy szekrény, amiben a sütőm van, abból a színű anyagból készült, mint a régi ajtók, így nem illik most a térbe. Plusz, fura a sütőnek az ajtaja, kicsepegteti a párát, és ettől kicsit meg is sérült az egyik lap.
- Az albérletben volt egy hatalmas garbróbszekrényünk fehér bútorlapból. Ezt használta fel az asztalosunk a mostani új elemekhez, illetve az új lábtakaráshoz. Én azt gondoltam, hogy a bézshez jól fog menni a fehér, de nagyon elüt. Nem tetszik. Ősszel ezeket a felületeket újravágatjuk bézs bútorlapból és kicseréltetjük.
Van még mit csiszolni rajta, de az év végére ezek a munkák is elkészülnek és végre megkapom a gyönyörű konyhát, amiről álmodtam. Persze, már a mostani alakja is hajaz a készre, imádok sürögni-forogni ebben a csodálatos környezetben.
