menü

5/12/2018

OTTHON (SZ)ÉPÜL EP04 'ÁBIRODALOM, VAGYIS A GYEREKSZOBA'

Ami lassan már nem is csak Ábié :)


Kissé elmaradtam, a legutóbbi bejegyzésben azt ígértem, hogy nem sokára jövök a gyerekszobával, ehhez képest hónapok teltek el. Ennek több oka is van. A karácsonyi vendéglátás minden időmet levette, aztán nem sokkal utána kiderült, hogy újra növekszik valaki a pocakomban, és kb azzal egy időben, hogy elkezdődtek a rosszul létek, Ábel átesett a 3 napos lázon, ami nem volt valami nagy élmény... És jött a szülinapja, amire ruhásszekrényt kapott, ami legalább 3 hétig állt a szoba közepén összeszereletlenül, mert annyira rosszul voltam, hogy Misinek kellett Ábit lefoglalni napközben, így nem tudta összeszerelni. Majd Papa megszánt minket, átjöttek és amíg Mama Ábizott, addig a két férfi összeszerelte a szekrényt. Persze akkor nem volt már idő befúrni a falba és a fiamat ismerve, totál frászban voltam, hogy mikor borítja magára a szobájában magára hagyott két percben... A héten a helyére került minden :D

Mivel kezd az erőm is talán visszatérni, na persze nem sieti el, komótosan tér vissza, de már buzog bennem a tettre készség, addig nem hagytam Misit, amíg ma be nem fejeztük az utolsó simításokat. De azért írok arról, hogy mit hogyan találtam ki a szoba berendezésénél.

A falat először zöldre akartam. Olyan zöldre, mint a szalonomban volt, szerintem az nagyon szép és nyugtatót, kreatív, így egy gyerekszobába is megállja a helyét. De aztán ahogy nézegettem a festékeket, egyre inkább megtetszett egy a sötétebb kék árnyalat. A fehér fal nem direkt maradt fehér, szürke vastag csíkokat szerettem volna rá, de az az a fal, ami beázott, és még mindig nem sikerült a háznak rendbe tennie, így a festése is csúszik, bár nem zavaró, hogy fehér. Amit még szem előtt tartottam, hogy ugyan drágább volt, de mosható festéket vettem, ami egy gyerekszobába elengedhetetlen szerintem, főleg, hogy a lakója még csak 2 éves, és arra mi sem gondoltunk, hogy ha lesz egy táblafal, amire szabad rajzolni, akkor hogyan fogjuk neki elmagyarázni, hogy a többi falra nem szabad... :D

Alkotó sarkot mindenképp akartam. A táblákra lehet feltűzni a mesterműveket, ezeket a Butlersben vettem. Alatta a kis konténerekben vannak a ceruzák, kréták, zsírkréták, nyomdák és előtte a kis asztal (a képen csak egy székkel, mert nem tudom hol a másik :) ) és rajta a papírtekercs. Ez mind Ikea. A papírtekercs nagyon tetszik, nem mozog el a kis kezek alatt és ha betelt, csak le kell tépni. Az alkotó sarokba került még a tábla fal. Most egyenesen a falra kentem (az albérletben egy mdf lap lett felfúrva a falra és az lefestve), két rétegben. Könnyű volt vele dolgozni és gyönyörűen le lehet törölni, nincs vele gond.



A hosszú ablak mellett kapott helyet az Ikea Kallax, általam csak kockás szekrényként emlegetett polcrendszer. Ez a bútor kiváló gyerekszobába, ahol a játékokat rendszerezve lehet benne tárolni és könnyen hozzáférhető a kicsiknek. Eredetileg 4 fekete Dröna dobozt vettem bele alulra, a felső 3 kockába pedig a már meglévő Pennys Star Warsos dobozok kerültek. Aztán pár hónapja a facebookon az egyik Ikeás csoportban feltette valaki a kérdést, hogy a Jyskben kapható csillagos dobozok az adatok szerint egy kicsit kisebbek, de szépen mutatnak-e a Kallaxban. Csillag???? Azonnal rohantam a Jyskbe és beszereztem a szobába tökéletesen passzoló szürke csillagos dobozokat, amik valóban egy kicsit kisebbek, de tökéletesek a szekrénybe. 3 darabot kaptam csak és azóta sajnos nem volt lehetőségem arra járni és még egyet beszerezni, ezért a lenti sorminta, de ami késik nem múlik ;)
Felette a könyvtartó az tulajdonképpen Ikea fényképsín. A képkereteket kell rátenni, de arra gondoltam, hogy ebből is lehet hack. És amúgy bevált, mert Ábel sokszor megáll alatta és mutatja, hogy melyik könyvet szeretné, mert látja a borítóját és megismeri őket.


A fehér falon sok helyet elvisz a radiátor, így eléggé behatárolt, de a munkapad és néhány játék pont elfér.


És itt vannak a szülinapi ajándékok, a szekrények. A hálószobánkban kaptak helyet a komódok, amiben Ábel ruhái és egyéb babafelszerelések vannak (pelenka, stb), mert ugye továbbra is velünk alszik, így itt van rájuk szükség, plusz a komódok is itt mutatnak jól (és itt volt nekik hely). De aztán a kis tesó ürügyén elkezdtem gondolkodni, hogy hova tesszük majd az ő ruháit, ha megszületik. Ezért Ábel kapott saját ruhásszekrényeket a szobájába. A babacuccok maradtak itt, de a ruháiért elmenni öltözéskor nem nagy kerülő, szóval azok átkerültek. Hál'isten elég sok mindent elnyelnek, nem is gondoltam volna, annyira, hogy a komód fiókjai ki vannak használva, bár szellősen, ami jó, mert a téli ruhák vaskosabbak, tudom, hogy azok is elférnek majd. De a gardróbszekrény fiókja például üres, az akasztósban vannak a pulcsik, kabátok, de még így is van egy csomó hely.
A szekrények mellett van még két plüss tároló.




A szőnyeg nem volt kérdés. Ikea természetesen. Szürke, csillagos, imádom. De amit ehhez kínál az Ikea függönyt, azon fehér alapon, szürke csillagok vannak, amit én pont fordítva képzeltem el, illetve a bújtatói színesek, ami egyáltalán nem illett volna ide, bár azt tudtam volna a legkönnyebben orvosolni. Aztán, mivel sokat bújom a H&M weboldalt (Misi nagy bánatára :D ) egyszer csak belefutottam ebbe a függönybe, ami pontosan olyan volt, mint a fejemben elképzeltem ebbe a szobába. Szürke alapon, fehér csillagos. Persze addig szuttyogtunk, hogy elkapkodták és mire odajutottam, hogy megrendelem, nem volt elérhető. De még az oldalról is letörölték. Össze-vissza telefonálgattam az ügyfél-szolgálatnak, akiknek fogalmuk sem volt, hogy miről beszélek, megkértem pesti barátokat, hogy menjenek már be ottani boltokba, az eladók hülyének nézték szegényeket, kezdtem letenni a dologról... Gondoltam majd bejárom Pécs összes anyag boltját, keresek egy ilyen anyagot és megvarrom. Mikor már totál reménytelenségben egyszer megint a weboldalra tévedtem, ott volt a függöny. Annyira megörültem, hogy abban a pillanatban meg is rendeltem, nehogy megint lecsússzak róla. 1 szál volt a csomag tartama, így 2 darabot betettem a kosárba és vártam, hogy megjöjjön. Közben karnis hiányban szenvedtünk, mert elszámoltam magam, mikor bevásároltunk költözés előtt (a hálóba is csak a csipke függöny volt fent sokáig, mert a sötétítőnek elfelejtettem rudat venni). De Virág jött hamar és hozta a karnisokat. Már csak a függönyt vártam. Az is megérkezett és azonnal fel is akartam tenni. Na, akkor meg azzal szembesültünk, hogy ugyan szám szerint már van elég karnisunk, de most meg a méretet mértem el, rövidebb, mint amekkora az ablak... Megeszkábáltuk ideiglenesen, bár baromi bután mutatott, de fent volt a függöny végre. És nem sokára a jó méretű karnis is ideért. A boldogságom határtalan volt. Amíg be nem léptem párszor és tudatosult bennem, hogy mégis kell függöny a hosszú kis ablakra is. Őszintén, semmi értelmét nem látom annak az ablaknak, így függönyt sem akartam rátenni, de amint felkerült a csoda álom függöny a másik ablakra, igen is ő is követelte magának. Totál esélytelennek éreztem, hogy ez a cécó után még lesz a H&M webshopon, de még volt, így gyorsan rendeltem még egy szálat. Így legalább az elmért, rövid karnis is kapott helyet a szobában.


Igazán elégedett vagyok a játszószobával!

A következő dilemmám, hogy hova rakjuk majd az ágyat, de ez majd csak karácsonykor esedékes, mert akkor kap Ábel saját ágyat, így van bő fél évem kitalálni, hol mutatna a legjobban :)

Egy ideig nem tudok új epizóddal jelentkezni, mert a többi helyiség nincs még olyan állapotban, hogy megmutassam (vagyis a wc igen, az gyönyörű, de majd a fürdővel együtt akarom, ahol még nincs bútor). A konyhát már nagyon szeretném megmutatni, de mindig történik valami, ami miatt szalonképtelenné válik. Pedig jaj, nagyon szép lett az is! És mivel (végre) nagy, így a benne töltött idő is élmény! Azért, amint kész van, jövök vele! :)