De azóta is eltelt már idő, lassan megint egy év (ez azért hihetetlen, mert komolyan fel sem fogom, hogy a második babám is mindjárt 1 éves...). Még mindig azzal takarózunk, hogy "nem rég költöztünk". Pedig szűk két éve is van annak már. Szóval, hogy miért is van szükség egy vadiúj lakásban tuningra ilyen rövid idő után? Ennek több oka is van. Az egyik, hogy az ideköltözésünk után nem sokkal Ábel betöltötte a kettőt, és mivel itthon maradtam vele, ezért maradt a GYES, mint havi bevétel az én részemről, amivel nem kell csatába indulni, így anyagilag nem igazán volt kedvünk a további nagyobb beruházásokra. Aztán ezzel egyidőben arra is fény derült, hogy Ádám már a pocakomban pihen. Minden ima és reménykedés ellenére, nem hogy ugyanolyan, még hányattatottabb terhesség lett, mint az első. Így fizikai erő sem maradt a lakáson dolgozni. Tényleg minden túlzás nélkül, kicsi korom óta arra vártam, hogy várandós legyek, gyönyörű, nagy pocakos, feszes ruhákban, hogy mindenkinek egyértelmű legyen, hogy életet hordozok a szívem alatt, aztán pedig anyává válni. Sajnálom, hogy mindkét eddigi terhességem maga volt a pokol, a második különösképp. Persze, a boldogságból, hogy egy kicsi van a pocakomban, egyik esetben sem vont le semmit az állapotom.
A harmadik, elég nyomós ok, pedig, hogy azzal ellentétben, amit egy új házról gondoltam, hogy akkor ez jól van felépítve, és új technológia és igényes és azt is mind elhittem, amivel ámítottak, akik építették, rá kellett jönnöm, hogy tényleg olyan naiv vagyok, mint Misi mondja és a világ tényleg annyira gáz, ahogy Misi mondja. Eddig sosem hittem neki, mert egy pesszipasi, de sajnos ez a lakásvásárlás rádöbbentett, hogy mégis neki lehet igaza és másnak még azt sem szabad elhinni, amit kérdez, és az, hogy én korrekt és jófej vagyok az emberekkel szemben, az nem predesztinálja, hogy ezt a viselkedést fogom visszakapni. Na, de erről többet nem is akarok írni, mert nem érdemes.
Vannak helyiségek, amiket még meg sem tudtam mutatni. Igaziból két ilyen van, a hatalmas álomkonyhám, és a fürdő. A fürdő is egy vicces terep. A bútor még mindig nem készült el. Egyszerűen nem találtunk olyat, ami befért volna, így maradt, hogy csináltatunk, ami még jó is, mert az albérletben volt egy hatalmas gardrób szekrényünk, azt hasznosítanánk újra, csak közben konyhát is csináltatunk, így a fürdő mindig csúszik. A másik, hogy amit választottam burkolatot a költözéskor, az....nem tetszik. Vagyis, hogy nagyon szép, de rájöttem, hogy nem én vagyok. És a lakás a szentélyem. Nem szeretem a fürdőszobát és ez nagyon zavar. Misit kiveri a frász, hogy két év után szét akarom veretni, de mit tehetnék?? Nem veretem szét, oké. De muszáj!!!! :D Én rontottam el, ez nem kérdés, de ez volt az első ingatlan vásárlásom, nem gondoltam át teljesen. Az építtető kínált lehetőségeket, mert a burkolat az árban volt, és abból választottunk. Persze volt lehetőség rá, hogy nem kérjük, és a vételárból levonják a burkolat árát, de a tapasztalatlanságom és az, hogy mielőbb költözni akartam, mert rettenetesen elhúzták az időt, elvitte az eszemet és gyorsan kiválasztottam azt, ami a legjobban tetszett. Közben megtaláltam a csempéket, amik tetszenének, így nincs más hátra, mint....
Illetve még egy, a kupiszoba. Ami hivatalosan a dolgozó és majdani második gyerekszoba a majdani még egy gyerekünknek. Ez a szoba nem akar nem kupiszoba lenni, ami teljesen elkeserít, hogy nem jutok már végre a költözős dobozok végére vagy, amikor egész jól állok, akkor elkezdünk konyhát felújítani és a fél konyha, eldobozolva bekerül a kupiszobába. És Misit is elkeseríti, hogy nem tud beülni dolgozni úgy, hogy ne essen valami a fejére.
Az álomkonyhám pedig :( Jajj. Hát, az egy szomorú történet. Első körben azért nem akartam megmutatni, csak később, mert amire már nem futotta, azok a szép ajtók. Bár, Misinek így is tetszik, én nagyon nem ilyet szerettem volna, de annyira én sem találtam rondának, hogy a költözéskori büdzsét figyelembe véve, belementem. Azzal, hogy egy éven belül lecseréljük őket. Közben terhesség, beázás, szakértő...minden volt. A bútor bepenészedett hátul, mindent ki kellett pakolni, szellőztetni, olyan kupi lett ismét, mint a költözéskor, a hajamat téptem. Persze, mivel Ádám sem szánt nekem jobb terhes sorsot, mint a bátyja, így nem sokat mozogtam a konyhában, de akkor is idegesített a kupi, meg az egész. Emiatt, a procedúra miatt persze a többi dologgal sem haladtunk, ami még elmaradt, feltenni ezt-azt, amire a költözéskor nem jutott idő, mert állandóan lekaparták, kosz lett, stb. Szóval az álomkonyhám, úgy ahogy van rémálommá vált. De végre ott tartunk, hogy felújítjuk. Erről írok külön posztot.
A többi szobában kisebb változások történtek csak. Inkább az élettér-kialakítás folyamata. Ahogy beköltözöl és látod, hogy mi az, ami nem jó úgy, ahogy elképzelted, mi az, amire még szükség van. Egy csomó mindent bontatlanul adtam el, mert mégsem volt rá szükség, és egy csomó új dolgot vásároltam, persze. Ábel kapott ágyat a szobájába például.
Az erkélyek az újabb szülés-baba költségek miatt kicsit lemaradtak. Konkrétan semmi pénzünk nem maradt rá a költözéskor, csak kipakoltuk, amink volt. Idén ez nagy projektem volt. Mivel az egyik még csak-csak kinézett valahogyan, de a másik egy merő kupi volt, minden nem használt holminkkal. De most mindkettő csodálatosan fest.
Szóval tuningra fel! Olvassátok szeretettel otthonunk következő történeteit!
