RÁD NÉZEK NÉHA NÉMÁN...

A sztori ott indult, hogy vettünk egy képet a falra. Fa, koptatott, rajta angol idézet. Móninak nagyon tetszett, de az angol szöveg miatt végül mégsem vett. Így indult el a fejemben, hogy mivel annyira tetszett neki, csinálok egyet magyar felirattal. Persze a fejemben gyorsabban összeállt és hajam is kevesebb hullott ki a gondolati metódustól, de a végeredményért abszolút megérte!

Szóval szombat reggel azzal a szent elhatározással keltem fel - ezek a szombat reggelek... -, hogy igen, ezt megcsinálom ma. Miután Misit is sikerült kikaparnom az ágyból, a hobby boltban beszereztük a hiányzó alapanyagokat, majd a Baumaxban az alapot. Egy 2 méteres lécet vásároltunk, amit ott helyben három egyenlő részre vágattunk a bácsival. Ezt itthon lecsiszoltuk. (Memo: kell végre venni egy csiszoló gépet!!!) Alapozó fehér festékkel lekentem a léceket. Ez idáig minden annyira simán ment, hogy amíg száradt az alapozó festék, neki álltam egy karkötőnek, amihez alapot még az Auchanban vettem, hétfőn, mikor Győrben voltunk – Misi konferencián, én idegenvezető üzemmódban – de az eső végett semmit sem tudtunk megnézni, így vásárolgattunk a Mömaxban (nem is tudtam, hogy ez a hely létezik, IKEA koppintás tetőtől-talpig, de vannak mókás egyedi dolgaik), haza fele pedig megálltunk Székesfehérváron az Auchanban. Szóval volt időm és energiám is, akkor még. Leragasztottam maszkoló papírral, totál oda vagyok a cikk-cakk mintáért mostanában, és le is festettem.

Még egy réteggel átkentem a lapokat, majd amikor megszáradt, megkapta a színét. Így pihent egy éjszakát a konyha padlón, mert mi koncertre mentünk.

Persze előtte még volt egy utunk. Corelban megszerkesztettem a feliratot, amit szavanként A/4-es oldalra kimentettem, de a nyomtatónkban kifogyott a festék, átszaladtunk anyához. Meg volt a fele a szövegnek, amikor anyuéban is kifogyott az egyik patron, és az övé ilyenkor semmilyen más színnel sem nyomtat. Sebaj! Elszaladtunk a Tescoba, vettünk kék patront, de az idő már szorított, gondoltam, majd másnap.

Reggel kaptak még egy réteg színt a lécek, amíg száradtak Misi is felkelt, így neki állhattam a hangosabb műveleteknek. Volna…. Mert itt jöttek a bonyodalmak. Először is, átmentünk anyuhoz, hogy a maradékot is kinyomtassuk. Betettem a kék patront, kattog, huhog a gép, majd kiírja, hogy kifogyott a piros is. Vasárnap van, sehol nem kapunk patront. Ott kezdett hullani a hajam. Felhívtam apát, talán nála sikerrel járunk. Ebéd után felmentünk, és YESS!!! sikerült!

Mikor hazaértünk kipakoltam a lakás elé. Áthidalónak, gondoltuk jók lesznek a régi paradicsom karók, van egy csomó belőle. Már akkor sejtettem, hogy baj lesz, mikor a dekopír hatalmas füstfelhővel vágta el a kicsike farúdat, és feketére perzselte a szélét. Igen, ezek kiszáradtak. Nem baj, semmi vész, méretre vannak vágva, ez a fő. Neki álltam beleverni a szöget, ami elgörbült, hagyján, akkora hangja volt, hogy szerintem Kertvárosban is hallották. Hívtam Misit, aki készségesen felajánlotta, hogy gyorsan belefúr nekem néhány csavart. Igen ám, de csavarral nem számoltunk, nem vettünk megfelelő méretűt. Mindegy! Tele van a barkács doboz csavarokkal! Tele is van, de amekkora kellett pont nem volt. Fújtam mélyeket. Próbáljuk meg! Az első csavart, ahogy belefúrtuk kettétört a fa. Ennél a pontnál majdnem elsírtam magam. Misi térült-fordult, kifúrta a fa rudacskákat, majd az én ötletem nyomán, mélyített a lukakon, és csodák csodájára, összeállt a tábla.

Beköltöztem vele a nappaliba. Lefestettem a hátát feketére, és amíg száradt, kivágtam a sablonokat.

Ráragasztottam a tábla elejére, akrill festéket öntöttem egy kis tálba, hogy bele tudjak tunkolni, egy mosogató szivacsot kettévágtam, lecincáltam róla a dörzsijét, és a festékbe, majd a táblára nyomkodva kitöltöttem a sablon üres betűit. Hatalmas izgalommal vettem le az első sablont, és már akkor láttam, hogy ez valami fantasztikusan néz ki.

Megvártam, hogy megszáradjon a szöveg, majd a szélét és itt-ott a betűket is lekentem repesztő lakkal. Ez kétfázisú. Az első fázis száradása után lehet felvinni a második fázist. Mikor az is megszáradt, kiemeltem a repedéseket antikoló pasztával, amit a hatás kedvéért az egész képen szétmaszatoltam.

Et voilá!

Amint kész lett, már nem is emlékeztem a fáradtságos, hajhullató előzményekre. Illetve mégis, de csak is azért, mert a következőnek ezen tanulságokkal állok neki! J